Red Ribbon Kft. 2900 Komárom, Mártírok útja 97., fsz. 1. | Tel: +36305219783 | e-mail: redribbonkft@hotmail.hu

Mecsek Rallye - BESZÁMOLÓ

Ragyogó ezüst a Mecsekben

A júliusi Veszprém Rallye-t követően a Baranya Kupán, valamint a lyukóbányai versenyen is rajthoz állt a Matics Mihály – Zejda Viktória páros, ám a bajnokság következő versenyéig egészen
októberig várniuk kellett. Napsütéses, őszi hétvégén rótták a kilométereket a Mecsek pályáin, ahol kategóriájukban a második helyen zártak.
Mesélj, milyen volt a Mecsek Rallye?
-Az idei évben szerencsénk volt az időjárással, nem úgy, mint tavaly. Napsütéses, gyönyörű idő volt, ilyenkor az embernek még a kedve is sokkal jobb. Voltak új pályák is, aminek részben örültem, részben nem, hiszen nem mindegyiknek volt tökéletes a minősége, de ami rossz volt, az sem volt vészes. A prológgal kezdtünk, ahol most muszáj volt normálisan végig mennem, mert a múltkor a Baranya Kupán csak elrajtoltunk és visszafordultam, nem szerettem volna ütni-vágni a hajtást.
Nagyon sokan szóvá tették utána, hogy ez azért nem szép dolog, így most becsülettel megcsináltam.

Adott egy kis lendületet a másnapi folytatásra?
-Nem igazán, mert volt egy kis nyűgöm… Nekem évente egyszer-kétszer becsípődik a derekam, és ez most pont a verseny előtt következett be. Az első nap így kínszenvedés volt, legalábbis a dobálós gyorsokon, nem is a pályákkal foglalkoztam, hanem azzal, hogy hol zötyög kevésbé. Másnapra
szerencsére jobb lett.

Az időeredményeteken ez nem igazán látszott!
-Rosszul nem mentünk, de ott volt most például Szauer Gergő, aki elvert minket, mint jég a határt. Várható volt, és nem szeretnék mentségeket keresni, de azért az igaz, hogy mi itt még tétre mentünk. Nekünk egy hiba és egy év munkáját dobtuk volna el. A pályabejárás sem volt az igazi, 50 km/h-val
lehetett menni, 3-4 alkalom fért bele maximum, ami egy új pálya esetén nem biztos, hogy elegendő. Volt persze olyan pálya is, amin már én is huszon éve versenyzem, ott Gergő nem is tudott megverni… na, de az újakon, ott nagyon sokat kaptunk. Nem feszegettük a határokat, csak arra figyeltem, hogy Balogh Jani mögött legyek közvetlenül, a többiek mögöttem voltak, ez volt a lényeg. Aztán a második napon már nem voltak olyan zötyögősek az utak, ott már meg is vertem mindenhol Baloghékat, csak sajnos az első napi teljesítményünk miatt már esélyünk sem volt a győzelemre. Ezen a futamon a kategóriánk második helyén zártunk.

Ha jól számoltam, akkor ti már így is bajnokok vagytok?
-El kell még rajtolnunk Egerben, hogy ott tudjunk nullázni és akkor bajnokok vagyunk a kategóriánkban.

Nem úgy ismerlek, mint aki csak elkocsikázik majd ott!
-Jól ismersz! :-) Remélem, hogy végig fogok menni és nyomás nélkül kocsikázunk egy jót végre! Egy pár dolgot már a jövő évi autóhoz próbálunk ki, nem azt mondom, hogy tesztverseny lesz már nekünk, mert az hülyén hangzik… de végülis valami olyasmi.

Idei tervek?
-Mikulás Rallye-n szeretnék még menni, aztán lehet, hogy az elég is lesz, de még ki tudja. Jön majd a december vége, elkezdek vakarózni, hogy milyen messze van még az a március, lehet mégis menni kéne a Szilveszter Rallye-n is? :-)

Végezetül?
-Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette a versenyzésünket a hétvégén. Köszönet a partnereinknek, hogy mellettünk állnak és az egész csapatnak a munkájáért! Nagyon remek verseny volt, ez most jól össze volt rakva. Nem kellett korán kelni, későn feküdni, normális volt a szervizpark, a második nap is pörgősen lement a 4 gyorsasági, mégis mentünk elég kilométert. Elég jó hétvégevolt ez!

Fotó: Farkas Tamás Photography<--pagebreak-->